|
|
| Kedves tanárok:
Köszöntjük Önöket a Kidlink Ki-Vagyok-Én? programjának "Ki Vagyok Én?" nevû moduljában. Ezen az oldalon található a modul leírása, idôbeosztása, céljai és feladatai. A KIDLINK tanárai készítették ezt a modult. Ôk fognak segíteni Önöknek abban is, hogy a modult megvalósítsák az osztályban. Tudjuk, hogy ezek a tanórák élvezhetô tanulási tapasztalatot fognak nyújtani egyaránt Önöknek és osztályaiknak is.
"Ki Vagyok Én?"Az elsô órát a tanulók azzal fogják kezdeni, hogy többet tudnak meg saját magukról és arról, hogy kik ôk. A neveik jelentésének és a mögöttük rejlô hagyományok tanulmányozásával többet fognak megtudni saját múltjukról. Be fognak mutatkozni a prodzsektben résztvevô többi tanulónak, és meg fogják osztani egymással azokat az érdekes történeteket, melyek különbözô országaikban a nevük jelentésérôl és használatáról szól. Meg fogják tanulni, hogy az állatok nevei mások a különbözô országokban. Interjút fognak készíteni szüleikkel, hogy az ô neveikkel kapcsolatos érdekes történetekkel is találkozzanak, majd ezeket is meg fogják osztani egymással. Meg fogják ismerni egymás kedvenc zenéit és táncait. A második órán a tanulók kicsit jobban elmélyednek saját maguk és egymás megismerésében. Megismerik a különbözô választási lehetôségeket, melyeket a jövô tartogat számukra saját országukban és közösségükben. Karrierekrôl, lehetôségekrôl tanulnak és arról, hogy egy személynek milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie adott pozíciók betöltéséhez. Mesélnek egymásnak kedvenc foglalkozásaikról. A tanulók egy bizottságot hoznak létre, hogy kiválasszák az adott pozíciók betöltésére legmegfelelôbb jelölteket. Kiválasztanak néhány tanulót, hogy interjút készítsenek a többiekkel, és elsô kézbôl való tapasztalatot szerezzenek a "munkavadászat" területén. A tanulók a harmadik óra alkalmával kifejtik, hogy milyen ötleteik vannak egy jobb világ eléréséért. Körbenéznek maguk körül, hogy meglássák mi az, ami tetszik, és mi az, ami nem tetszik a közösségük helyzetével kapcsolatban. Megpróbálják kitalálni, hogy milyen dolgok veszélyeztetik a környezetet. Megosztják egymással gondolataikat a háborúról és a békérôl. Megkérdezik egymást az álmaikról és azokról a dolgokról, amelyek miatt aggódnak. Megismerkednek más közösségekbôl és országokból származó gyerekek álmaival és aggodalmaival. A hetedik és nyolcadik héten már olyan tanulókkal állunk szemben, akik ismerik a globális osztály adta élményeket. Az utolsó két hétben a tanulók megosztják a "globális jólét" szükségességét. Igénybe veszik egymás segítségét ahhoz, hogy terveket hozzanak létre a közös megegyezés érdekében. Meg kell találniuk a jobb világ kialakításához vezetô utakat, úgy, hogy ezt már most elkezdik. A tanulók minden óra végén válaszolni fognak az adott órán megvitatott kérdésre. A nyolcadik hét végén el fogják küldeni válaszaikat a REAGÁLÁSOK közé. Több vitakérdést és feladatot csatoltunk minden órához. Válasszák ki azokat, amelyekrôl úgy gondolják, hogy el tudják végezni tanulóikkal. Ezekhez hozzátehetik saját, speciális feladataikat is.
A modul céljai:A célok a résztvevôk számára a következôk:
Célkitûzések:A tanulók képesek lesznek:
|
IDÔBEOSZTÁS: |
|
|
HETEK |
TÉMÁK |
|
1. és 2. hét |
Ki vagyok én? Kaland a nevekkel. |
|
3. és 4. hét |
Mit akarok csinálni, amikor idôsebb leszek? Karrierek és foglalkozások. |
|
5. és 6. hét |
Hogyan képzelem el a világot úgy, hogy jobb legyen élni benne? A tanulók megosztják elképzeléseiket egy jobb világról. |
|
7. és 8. hét |
Mit kell tennem most, hogy a világot egy jobb hellyé tegyem? A kompromisszum. |
| Ki-vagyok-én? portál |
Bevezetô tanároknak |
Tanári modul menü |
A
Ki-Vagyok-Én?
program szponzorai
A Web verziót
Odd de Presno tartja fenn. -
Frissítve:
.
A modult Esperanza Sepulveda készítette
Fordítás - Translation: Nagy Veronika
Copyright
® 1990-2007 Kidlink . Minden jog fenntartva.